rájövök, hogy egyáltalán nem így képzeltem azt az időszakot, amikor gyermekes anyaként tarthatom számon magam. Egyáltalán el sem képzeltem. És ez azért nehezít a dolgon egy kicsit. Mert bár imádom a fiamat, de talán könnyebb lenne, ha valaki elmeséli előtte, hogy mire lehet számítani, ha az embernek van egy ilyen kisembere. De ezt soha sem mondta el senki. És belelátni lehetetlen a másik életébe/fejébe egy szinten túl. És akkor eszembe jut a mondat, amit még pár éve Ilusom mondott. Hogy én túlzottan szeretek egyedül lenni. Akkor ez engem mondhatni rosszul érintett. De akárhonnan nézem igaza van. Ha nem tudok kellő időt magamra szentelni, akkor feszült vagyok és türelmetlen. Ez van. Dolgozom rajta. Valamint próbálok mindig ügyeskedni, itt elcsípni egy kicsit, odatenni, átszervezni, megoldani.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: