múlt pénteken a vonatra és elutaztunk apához. Úri módon 1. osztályon, mert már nem kaptunk másodosztályra jegyet. De szerencsére kiderült, hogy jár a családi kedvezmény, így még viselhető volt. Az azonban nem jött le számomra, hogy mi a különbség a két osztály között. Régen még emlékszem, hogy az első osztályon szép, kényelmes(?) kárpitos ülések voltak, míg a másikon nem. Meg az én emlékezetemben az van, hogy az első osztályon fülkék voltak. Persze lehet tévedek.
Az út felénél gyermek elaludt az ölemben. 2 állomással végcélunk előtt elkezdtem ébresztgetni, kevés sikerrel. Már a fél kocsi rajtunk nevetett, mire az utolsó percekben végre felébredt, így viszonylag egyszerűbben le is tudtunk szállni. T várt minket az állomáson. Még soha nem utaztunk oda nélküle, hogy ő már ott várt volna. Így most nekem kellett pár óra, mire valóban odaértem, fejben, lélekben is. Nem találtam a helyem.
Ezzel szemben a tervezettnél 2 nappal tovább maradtunk. Most meg hazajönni nem akaródzott. Ilyen sem volt még, elhasználtuk az összes ruhát, amit vittünk, nameg elfogyott az össz gyógyszerem. Így is csak ez utóbbi miatt jöttünk haza. Még szívesen maradtam volna 1-2 napot. Hamár utaztunk 200km-t.. A vonat indulása után felhívtam T-t, mert nem beszéltük meg, hogy mikor is fogunk jelentkezni. De akkor még nem volt egyedül, mert az unokaöccse is kijött vele a vonathoz. Amint egyedül lett visszahívott. Gyanúsan nagy volt a csönd, mikor rákérdeztem, hogy mi baj, miért hívott vissza. Majd többedszeri kérdésre, hogy hiányzunk-e elkezdett zokogni. Na több se kellett. Együtt sírtunk.
Gyermek fél úton az ölemben vert tanyát, el is gondolkodtam, hogy mi a szösznek kell neki helyjegyet váltani. De szerencsére pont 1 óra elteltével átmászott az ülésébe. Azt hittem Kelenföldön elalszik, csak hogy izgalmasabb legyen a leszállás. De végül hősiesen kitartott.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: