Napok-Gondolatok

Tor túra

a mai napon, avagy kék is és golyó is nameg utca. Az ember odamegy reggel, jó nem olyan korán, mert csak 1/4 9re érkeztem. Vérvétel, majd adminisztráció, utána a dokinál kivárni a sort, aztán pedig a kezelőnél. 2 után jöttem el. És ez még nem is volt annyira hosszú. Közben lát, hall mindenfélét aki figyel. Én azon szoktam nagyokat tűnődni, hogy vajon miért néz ki az összes idősebb orvos/prof úgy, mint aki kezelésre jár oda? Aztán az is jó kérdés, hogy miért beteg ott sok ápoló, asszisztens? De tényleg. Amellett ismét elgondolkodtató volt pár momentuma a doktorral történt beszélgetésnek. A kérdéseimre igazán nem kapok választ, mert jó esetben bevallja, hogy nem tudja. Amit meg el kéne mondjon, azt meg valahogy nem akaródzik. Így a laborleletemnél felmerültek kételyek bennem, hogy tán le kéne állni a patikaszerekről. Amikor eltérés mutatkozott a leletemben, akkor eddig hiába kérdeztem, hogy az vajon mitől. Nem kaptam rá érdemleges választ. Ma azonban egy elég fontos összetevő volt határérték alatt, ám ezt sem magyarázta el az orvos, hogy szerinte miért is.

A többi:

Vashiány: Szed-e vasat? Nem. Azt mondta a dr úr a múltkor, hogy ne szedjek. Jó, de most már lehet. Írok fel. Nem mindegy melyiket, mert volt, amitől nagyon fájt a gyomrom régebben. Az n-f-f vált be. Azt nem kéne. Akkor hagyjuk, ne szedjen.

Szedhetek B3 vitamint? Miért? Nagyon száraz a kezem, állandóan kireped a tenyerem, ujjaim. Nem ajánlott ilyen kórisme mellett. Aha…az érdekes, mert anno a sebész azt mondta, hogy szedjek, amikor mondtam neki a lábzsibbadást. Ha lábzsibbadás van, akkor szedjen. (Miért, akkor ajánlott????) De bőrszárazságot nem kéne vitaminnal orvosolni. Hát akkor mivel, mert a kencék közül már sokmindent próbáltam. Aloét, zsírt, olajat, stb.. Erre már nem kaptam választ.

És ez csak 1-2 példa volt, amit kiragadtam.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!