Édesapám

túl a már nem is tudom hanyadik kemóján rosszul lett. Fullad. Elment az ügyeletre. Ott megállapították, hogy szívizomsorvadás. Ez nem túl jó hír, pláne hogy nem oly rég volt EKGn és az még tűrhető volt. Saját felelősségére hazajött. Mondtam neki, hogy hívja fel a kórházat, ahol kezelik, mégiscsak ott jobban tudják mit kapott, mi mit okozhat, mit lehet tenni. Felhívta, de ilyenkor nincs orvos, ők is csak telefonon tudják elérni, ha gond van. Mondjuk azt nem értem miért nem hívták fel édesapám dolga miatt, hiszen az én olvasatomban ez elég nagy gond. Beszéltem vele este. Mondta, ha nem mozog, akkor egész jól kap levegőt. Hétfőn felkeresi az orvosát, majd lesz valahogy. A háttérben édesanyám közben folyamatosan csesztette. Miszerint: nem úgy van az, miért nem ezt csináltad, miért nem azt csinálod, mi is itt vagyunk, nem csak magadra kellene gondolni… Nos majdnemhogy csúnyán fejeztem ki magam apámnak, de végül az állapotára tekintettel visszafogtam magam és neki sokkal szebben mondtam el a véleményem. Vagyis hogy ha anyu folyamatosan b@sztatja, attól még nem lesz jobban, sőt. Csak azt nem értem miért nem bírja ki anyám, hogy egyszer ne ő legyen a középpontban!