Napok-Gondolatok

Muzsika

tévé ment éjjel-nappal a nagymaminál. Azt kell mondjam, hogy nem egyezik az ízlésünk. Pedig meglehetősen tág a zenei érdeklődési köröm. Már kívülről tudta, hogy mikor mi következik, de azért nézte. Én is ott ragadtam olykor a képernyő előtt, mert elrévedeztem a kérdésen, hogy mi viszi rá a fellépőket, hogy kiálljanak a közönség elé. És most itt nem feltétlen a énekhang hiányáról beszélek, hanem arról, hogy milyen már az, amikor az előadó tombol a színpadon, belead anyait-apait, majd rámegy a kamera a nézőkre, akik mozdulatlanul ülnek és néznek ki a fejükből.

És amúgy meg honnan szedtek össze ennyi nótás kedvű egyént??

Éééééés igen!!!!

Gyermekmentes szabad szombat este! Igaz, most sem tudtam előre tervezni, mert az utolsó pillanatban sikerült rábeszélni kisembert, hogy a nagynénjével töltse a nap hátralévő részét. De már azt se tudom mikor volt ilyen legutóbb. Talán januárban. Tekintve, hogy T sincs itthon, bevállaltam a szomszédasszony vállát egy gyors masszírozásra, majd kerestem egy filmet. Legalább havi 1 ilyen alkalom kellene.

Tor túra

a mai napon, avagy kék is és golyó is nameg utca. Az ember odamegy reggel, jó nem olyan korán, mert csak 1/4 9re érkeztem. Vérvétel, majd adminisztráció, utána a dokinál kivárni a sort, aztán pedig a kezelőnél. 2 után jöttem el. És ez még nem is volt annyira hosszú. Közben lát, hall mindenfélét aki figyel. Én azon szoktam nagyokat tűnődni, hogy vajon miért néz ki az összes idősebb orvos/prof úgy, mint aki kezelésre jár oda? Aztán az is jó kérdés, hogy miért beteg ott sok ápoló, asszisztens? De tényleg. Amellett ismét elgondolkodtató volt pár momentuma a doktorral történt beszélgetésnek. A kérdéseimre igazán nem kapok választ, mert jó esetben bevallja, hogy nem tudja. Amit meg el kéne mondjon, azt meg valahogy nem akaródzik. Így a laborleletemnél felmerültek kételyek bennem, hogy tán le kéne állni a patikaszerekről. Amikor eltérés mutatkozott a leletemben, akkor eddig hiába kérdeztem, hogy az vajon mitől. Nem kaptam rá érdemleges választ. Ma azonban egy elég fontos összetevő volt határérték alatt, ám ezt sem magyarázta el az orvos, hogy szerinte miért is.

A többi:

Vashiány: Szed-e vasat? Nem. Azt mondta a dr úr a múltkor, hogy ne szedjek. Jó, de most már lehet. Írok fel. Nem mindegy melyiket, mert volt, amitől nagyon fájt a gyomrom régebben. Az n-f-f vált be. Azt nem kéne. Akkor hagyjuk, ne szedjen.

Szedhetek B3 vitamint? Miért? Nagyon száraz a kezem, állandóan kireped a tenyerem, ujjaim. Nem ajánlott ilyen kórisme mellett. Aha…az érdekes, mert anno a sebész azt mondta, hogy szedjek, amikor mondtam neki a lábzsibbadást. Ha lábzsibbadás van, akkor szedjen. (Miért, akkor ajánlott????) De bőrszárazságot nem kéne vitaminnal orvosolni. Hát akkor mivel, mert a kencék közül már sokmindent próbáltam. Aloét, zsírt, olajat, stb.. Erre már nem kaptam választ.

És ez csak 1-2 példa volt, amit kiragadtam.

Áprilisi

tréfa? Reggel küldött a SS hírlevelet, miszerint március 30-án másfélszeresen számítják a pontokat. És??

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!