Jelentkeztem

egy szombat esti légzésterápiára. Tesómat is elrángattam. Úgy indultunk neki, hogy gyermekem még előtte 2x hányt. Megfordult a fejemben, hogy lemondom az egészet, de ez csak egy kósza pillanatig maradt a gondolatomban. Így hát átment a nagyszülőkhöz, mi meg mentünk a belvárosba. 3 órás rendezvénynek volt meghirdetve. Ebből, mint ott kiderült, 1 teljes órán keresztül kellett volna fekve, csukott szemmel lélegezni. Tulképp a tűzlégzéshez meglehetősen hasonlító módon. Közben pedig csakratisztító zene szólt. Előre figyelmeztettek, hogy lehetnek kéz és lábgörcsök, nem kell megijedni, az a tisztulás, blokkoldódás jele. Ja és ha kell, akkor oda lehet hívni feltartott kézzel a segítőket, 3 járkál a teremben+a ceremónia vezetője. Nem tudom megítélni mennyi idő telhetett el, csináltam intenzíven a légzést, meg is dicsértek, mikor már nem bírtam és feltartottam a kezem. Odajött 1, majd még egy segítő, aztán a Tesóm, végül pedig a mestert is odahívták. Betartottam, nem nyitottam ki a szemem, bár nem volt könnyű. Olyan mértékben görcsölt a két kezem, és kezdett a lábam is, hogy egyszerűen nem tudtam mit kezdeni velük. Elég ijesztő élmény volt. Fájt és egyre jobban húzódott össze. Segítettek, hogy el tudjam engedni, ami ezt előidézte. Eltelhetett pár perc, mire ismét rendesen működött a kezem. Akkor mondták, hogy csak pihenjek egyenlőre. Így tettem, majd mikor úgy éreztem, hogy minden ok, akkor újra nekiveselkedtem. Akkor már a torokcsakránál járt a zene. Persze megint viszonylag hamar elkezdődött a görcsölés, de mostmár nem mentem bele olyan mélyen. Úgy véltem jobb lesz nekem apró lépésenként is. Ekkor is odajöttek, bár nem hívtam őket, de szerintem már nem mertek egyedül hagyni. A zene hatását leginkább a koronacsakránál éreztem. Nagyon. De az kellemes, bizsergető érzés volt. (Természetesen már az elején rájöttem, hogy ezt a légzést én már csináltam, csak kevesebb ideig. Mikor szeretkeztünk I-vel. És akkor is jött a kézgörcs.) Majd szóltak, hogy mostmár térjünk vissza a normál légzéshez. Erre beszállt az egóm és rémisztgetni kezdett, hogy mi van, ha kinyitom a szemem és elájulok. Mert szédülni már az eleje óta szédültem. Majdhogynem szabályos pánikrohamba lovaltam bele magam, de aztán sikerült megálljt parancsolni. Inkább kértem az angyalokat és Mamit, hogy szóljanak hozzám. Megnyugtattak. A levezető zenéhez tartozik még, hogy ismét felbukkant I “emléke”. Pont azt a számot küldte át nekem egyszer, hogy hallgassam sokat, mert gyógyít. Természetesen jól elkezdtem bőgni. Vagyis folytattam, mert korábban az oldódásnál is sikerült kicsit. Ezek után Tesóm mondta, hogy nem szeretné, ha egyedül aludnék otthon, inkább menjek én is haza, anyuékhoz. De elvetettem az ötletet, tekintve, hogy csak bekavartam volna a fiamat vele.

De azt kell mondjam, hogy valami változott ott a görcsök után. Valami más azóta, vagyis én vagyok más, én nézek máshogy a dolgokra. Még nem alakult ki teljesen, olyan, mintha valami újjal ismerkednék, ami eddig is bennem volt, csak nem tudott felszínre jönni.