Meglátogattam

szomszédasszonyt a melóhelyén. Gondoltam eldicsekszem neki, hogy a hőn szeretett szomszédasszonya ismét nem ért át hozzám masszíroztatni, de még csak nem is jelzett. Szóba került egy közös ismerősünk, akinek pont minap írtam lakás ügyben. Elmesélte, hogy A. teljesen el van havazva és majd válaszol nekem, de jelenleg a férje+a lánya beteg, ráadásul sokáig dolgozik, nameg munkaügyben utazik épp Franciaországba pár napra. Mint kiderült heti 2x próbál emberibb időben hazaérni melóból, mert azon a két napon a férjnek van magánprogramja. Kérdeztem is, hogy eszerint sok időt ők sem töltenek együtt? Hát nem. De nem is igénylik. Épp minap beszélgetett szomszédasszony és a nővére, hogy vajon kinek a házassága a legsz@rabb. 

De miért van ez így? Tényleg azt látni, hogy mindenki éli az életét a gyerekszülés után, már amennyire a munkahely engedi, de abban az életben nem főszereplő a férj. És mikor a feleség száján kicsúszik valamiért egy sértődött “akkor váljunk el”, a férj rezzenéstelen arccal vágja rá, hogy rendben. Persze nem válnak el, de valahogy ott marad a levegőben a lehetőség. Túl közel. És siralmas, de nincs kivétel. Valami nagyon el van rontva a mai világban. Vagy az egész monogámia egy nagy tévedés? Esetleg valóban az emancipáció számlájára írható egy része a félrecsúszott életeknek? Mert mindenki próbál önmegvalósítani, de legalábbis a lehető legtöbbet kihozni az életéből. Csak sajnos amíg az ember 24 órából 8-10-et dolgozik, addig meglehetősen korlátolt lehetőségei vannak. És mégcsak a szemére sem vethető, hogyha szeretne egy kis szabadidőt, ami csak az övé. Akkor mi a megoldás? Valahol egy ördögi körről van szó, amiből ebben a társadalmi rendszerben nem lehet kitörni. És ha megnézzük miben volt egyszerűbb, jobb(?) szüleinknek/nagyszüleinknek, akkor azt látjuk, hogy semmiben. Csak ők (legalábbis szerintem az átlag) még nem volt beoltva a “légy önmagad” jelszóval. Ők még jobban hittek abban, hogy akivel összekötik az életüket, azzal kell maradni minden körülmények közt. Nekik még a család volt a minden. Akkoriban még nem hallottunk olyan nagymamiról, aki mindenféle életmódtáborokba jár és nem ér rá unokázni. Persze kérdés, hogy mennyivel voltak boldogabbak az emberek, egyáltalán azok voltak-e. De a kétféle helyzet úgy érzem a két véglet. Valahol a kettő közt lehet a megoldás.