Miután lecsillapodtam, akkor azért már kicsit másképp kezdtem látni az egész történetet. Visszajöttek olyan mondatok, amik már akkor is megcsapták a fülem, de valahogy elsiklottam fölöttük. Ez lenne a rózsaszín felhő-hatás?? Bár azért voltak olyan dolgok, amik már akkor sem tetszettek, de ugye senki sem tökéletes.
Pl. Visszautalva a 11 évvel ezelőtti kapcsolatunkra I megjegyezte, hogy akkor még jobban követtem őt, jobban hallgattam rá. Jah, naivabb, irányíthatóbb voltam. Nem mondom, most is az vagyok még, legalábbis ebben az esetben úgy vélem az voltam.
Mostmár tudja, azért kellett szakítania velem, mert ki kellett alakulnia az én életemnek is. Aha, logikus. Azért, hogy amint kialakult ő rúgja fel?
Aztán ott volt az ominózus mondat, hogy “Nem kell mindent elmondani. Az nem hazugság, ha nem mondunk el olyan információkat, amikre a másik még nem érett meg.” Nos tényleg naivitás volt ebbe belemenni. Mert azt gondolom, sőt úgy érzem, hogy velem is ezt tette.
9 hónap telt el azóta, hogy legutóbb beszéltem vele. Nem mondom, néha hiányzik. De csak mint barát. Pár hónapja beszéltem közös barátunkkal, aki elmondta, hogy neki volt egy rossz érzése kettőnkkel kapcsolatosan, amit szemtanúk támasztottak alá. Mégpedig, hogy mikor I azt állította, hogy csak én vagyok neki, (és könyörgött, hogy T-vel ne létesítsek testi kapcsolatot), akkor biza még volt ott más is. Mert azt azért nem hisszük el, hogy a főbérlőjével véletlenül sétált kézen fogva az utcán akkoriban. A vicc, hogy azóta már az a nő sincs meg, sőt. Ő is törölte I-t az FB-n az ismerősi köréből. De most van, vagy vannak mások helyette, helyettünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: