jól esik. Mondjuk nem ez volt a terv, de mégis így alakult tegnap. 2.nap, amikor bevittem gyermeket az oviba. Persze a szokásos menet lezajlott, mármint a beadáskori üvöltés, lelkifurdalás. De muszáj volt. Nem akartam anyuékra bízni. Nehogy elegük legyen. :p Szóval siettem, mert nagyon fekete volt az ég. Épp felugrottam a metróra, amikor leszakadt. Mármint az ég. És természetesen a Puskás F. Stadionnál le kellett szállnom, mert váltani kellett villamosra. Felfele menet szembesültem a rengeteg emberrel, aki “beszorult” az égi műsor miatt a metró épületébe. Senki nem indult el kifele. Én meg bátor vagyok. Szóval nekiiramodtam. 2 lépés után csapott le az első villám a közelben és azonnal hatalmasat is dörgött. Rögvest felülbíráltam a döntésem. De arra jutottam, hogy mostmár ciki visszafordulni. Míg a zebráig jutottam még 2x szökelltem a magasba, akkorát szólt az égzengés. Pedig imádom, de azért rendesen adta az adrenalint. A zebrán csak bokáig süllyedtem a hömpölygő vízben. Áldottam magam, hogy nem zokni nélkül bújtam a cipőmbe, mert úgy kellemetlenebb lett volna a sokadik hosszt úszni benne. Így is jól elfértem a halakkal. A villamoson sokan bizalmatlanul méregették a kinti világot, ahol is egész Budáig tombolt közvetlen fölöttünk a természet. Hogy a viharba ne örültem volna annak, hogy a gyerekem nem jött velem? Hálát adtam, amiért arra biztattak az óvónénik, hogy vigyem hozzájuk nyugodtan, míg dolgom intézem. Érdekes, hogy a külső hatás mennyivel közlékenyebbé tesz mindenkit. Odafelé is és visszafelé is váltottam pár szót 1-1 útitárssal. Mikor Budán leszálltam épp esett. 🙂 De ott csak lazán. Beérve a Váradi u-ba 3 ember volt előttem. És megcsörrent a telefonom. Ő volt. Akinek nem mondjuk ki a nevét. Azaz I. Felvettem. Azt mondta, hogy mi lenne, ha ma jönne, vagy holnap.. Ááááááááááááá!(néma belső sikítás) Végül abban maradtunk, hogy jöjjön. Tesómat meg riadóztattam, hogy készüljön, mert segítenie kell. Szerencsére az ügyintézés gyorsan ment. Szó szerint hamar megúsztam a dolgot. Mint itt kiderült nem fognak berendelni bizottság elé. Elhiszik a leleteknek, hogy mi van. De döntés még nem született. A hab a tortán: visszafelé ismét bele sikerült futni a viharba, ugyanott. Csak most épp a jegyet kapirgáltam elő, hogy lukasztok a metróra, amikor közölték, hogy nem jár. Wow! Szerencséjük, hogy épp nem használtam fel a jegyemet. Nameg nekem is. Bandukolhattam el a készenléti rendőrség melletti megállóba. Ahol is nagysokára jött a pótlóbusz. Addig is szórakoztatott az ismét felerősödni látszó zivatar. S míg a villamoson megfagytam a klímától a kellemesen átázott pólóban, addig a pótlóbuszon meg lehetett fulladni a levegőtlen melegtől. De sikeresen eljutottam az oviba időben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: