<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Napok-Gondolatok</provider_name><provider_url>https://dzsu.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Ildikó</author_name><author_url>https://dzsu.cafeblog.hu/author/ihalaszcitromail-hu/</author_url><title>Muzsika</title><html>&lt;p&gt;tévé ment éjjel-nappal a nagymaminál. Azt kell mondjam, hogy nem egyezik az ízlésünk. Pedig meglehetősen tág a zenei érdeklődési köröm. Már kívülről tudta, hogy mikor mi következik, de azért nézte. Én is ott ragadtam olykor a képernyő előtt, mert elrévedeztem a kérdésen, hogy mi viszi rá a fellépőket, hogy kiálljanak a közönség elé. És most itt nem feltétlen a énekhang hiányáról beszélek, hanem arról, hogy milyen már az, amikor az előadó tombol a színpadon, belead anyait-apait, majd rámegy a kamera a nézőkre, akik mozdulatlanul ülnek és néznek ki a fejükből.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;És amúgy meg honnan szedtek össze ennyi nótás kedvű egyént??&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>