Napok-Gondolatok

naivitás. Azóta nem I mondja be nekem a telefonszámlát, hanem egy közös ismerős írja meg. A mostani üzenetben még az állt, hogy jaj de rég látott minket ezen közös hölgy ismerős, ugyan küldjek már magunkról egy fotót üzenetben. HAHAHA! Valszleg neki hiányzunk. Ezt most komolyan azt hitték beveszem? Inkább nem reagáltam rá. 

Miután lecsillapodtam, akkor azért már kicsit másképp kezdtem látni az egész történetet. Visszajöttek olyan mondatok, amik már akkor is megcsapták a fülem, de valahogy elsiklottam fölöttük. Ez lenne a rózsaszín felhő-hatás?? Bár azért voltak olyan dolgok, amik már akkor sem tetszettek, de ugye senki sem tökéletes. 

Pl. Visszautalva a 11 évvel ezelőtti kapcsolatunkra I megjegyezte, hogy akkor még jobban követtem őt, jobban hallgattam rá. Jah, naivabb, irányíthatóbb voltam. Nem mondom, most is az vagyok még, legalábbis ebben az esetben úgy vélem az voltam. 

Mostmár tudja, azért kellett szakítania velem, mert ki kellett alakulnia az én életemnek is. Aha, logikus. Azért, hogy amint kialakult ő rúgja fel?

Aztán ott volt az ominózus mondat, hogy “Nem kell mindent elmondani. Az nem hazugság, ha nem mondunk el olyan információkat, amikre a másik még nem érett meg.” Nos tényleg naivitás volt ebbe belemenni. Mert azt gondolom, sőt úgy érzem, hogy velem is ezt tette. 

9 hónap telt el azóta, hogy legutóbb beszéltem vele. Nem mondom, néha hiányzik. De csak mint barát. Pár hónapja beszéltem közös barátunkkal, aki elmondta, hogy neki volt egy rossz érzése kettőnkkel kapcsolatosan, amit szemtanúk támasztottak alá. Mégpedig, hogy mikor I azt állította, hogy csak én vagyok neki, (és könyörgött, hogy T-vel ne létesítsek testi kapcsolatot), akkor biza még volt ott más is. Mert azt azért nem hisszük el, hogy a főbérlőjével véletlenül sétált kézen fogva az utcán akkoriban. A vicc, hogy azóta már az a nő sincs meg, sőt. Ő is törölte I-t az FB-n az ismerősi köréből. De most van, vagy vannak mások helyette, helyettünk. 

van egy sajnos szó szerint nem normális szomszédja. 50 körüli, de még a szüleivel lakik. Sajnos. Mert amellett összeférhetetlen, alkoholista, drogos és kötekedő. Talán összesen 1 évet dolgozott az életében. Az apja sok évvel ezelőtt is azt mondta már, hogy ha eltette volna láb alól, akkor már szabadok lennének. Merthogy őket is terrorizálja a mai napig. Van egy süket és félig vak anyja, aki valószínűleg azért zárkózott el a külvilágtól ennyire, hogy megkímélje magát ettől a fiától. Én emlékszem, már gyerekként is gyomorgörcsöt kaptam, ha megláttam. Akkoriban sűrűn hívogattuk rá a rend őreit, bár sokra nem mentünk vele. Csakhogy épp ölte az őseit. De arra is volt példa, hogy betört a szülei szobájába és ellopta a pénzüket. Nos eme díszpéldánya az emberiségnek minden alkalmat megragad, hogy megkeserítse a környezete életét. Azt sajnos nem fogja fel, hogy ha ő ilyen, akkor a környezet sem lesz kedves. Azt végképp nem értené meg, hogyha valaki valahogy meg merné neki említeni, hogy ő tulképp nem a szomszédra, meg nem másra, hanem magára haragszik. 

Történt, hogy kiültünk anyuval és tesóval kávézni ebéd után. (anyu az ősellensége) Ez a tag meg elkezdett locsolni. Mert persze kíváncsi is. Mikor a legközelebb volt hozzánk, a kerítés mellett, dühösen letépte a tőlünk átnyúló növényeket és teátrálisan átcseszte azokat a kerítésen. Mi mintha észre se vettük volna. Csak megállapítottuk, hogy lehet az ő fáikat is szintbe kellene hozni, hamár.. Pár perc múlva azonban rájöttem mit kellett volna azon melegében mondani. Felugrani, odamenni nagy elánnal és kedvesen csicseregve: “Jaj, nagyon köszönjük J-kám! Már aggódtunk, hogy nálatok van a tulajdonunk! De így mostmár rendben van!”

egy hét, hogy rájöjjek a tuti szövegre. Amire már nem tud mit mondani az erőszakos ingatlanos. Mégpedig, hogy az ő cégétől az elkövetkezendő napokban jön ki egy kolléga beszélgetni. Ennyi. Nincs több hozzáfűznivaló. 😀

pár hónap. Lehetett új telefonokat rendelni, közös céges előfizetéseink vannak. Azt mondta a mieinket majd elpostázza. Majd felhívott, hogy megvannak a készülékek. És mielőtt mondta volna, már tudtam, hogy elhozza személyesen. Olyan időpontot választott, amikor T nem volt itthon. Itt volt 5 órácskát. Beszélgettünk. Semmi egyéb. Majd visszament. Volt utána egy hosszú telefonbeszélgetés, amikor is reklamáltam, miszerint ő nem teljesen őszinte velem, hisz semmit sem mesél a magánéletéről. Nos, ekkor elmondott mindent, ami adott pillanatban érvényes volt rá és a párkapcsolatára. Még én mondtam neki, hogy minek toporog tovább ott, amikor látszik, hogy nem jött össze, amit ígértek odaföntről. De még az se, amit egy átlag kapcsolattól remélni lehet, nemhogy egy állítólagos égitől. És aztán jött a sok telefon,az üzenetek, a dalok.. szép lassan felébredtek érzések, amiket 10 éve lezártam magamban elég mélyen. Elmondása szerint benne is ugyanez történt. Rengeteget beszélgettünk, tekintve, hogy sok kilométer választott el minket. Mire találkoztunk már mindketten szerelmesek voltunk. (talán) 2-3 alkalommal tudtunk időt együtt tölteni és valahol nem akartam belegondolni abba, hogy mit is teszek. Csak élvezni akartam, jól akartam magam végre érezni, mert a sok sz@r után úgy gondoltam jár nekem. És ha nem kapom meg itthon, még annak ellenére sem, hogy többször említettem T-nek, hogy valamit változtassunk, akkor megkapom máshol. Nem mondom, hogy teljesen felhőtlen volt minden. De ami jó volt, az nagyon. Majd történt egy este, hogy épp gyermeket altattam, mikor csöngettek. T nyitott ajtót. I volt. Bejött és elmondta, hogy mi biza szeretjük egymást. Mikor T meglehetősen ideges lett, akkor kitessékeltem I-t a lakásból. A következő napok azzal teltek, hogy hol I-nek könyörögtem, hogy menjen el, merthogy itt csövezett a parkban, hol T-nek, hogy ne menjen el. Úgy éreztem nagy hiba lenne, ha ő most elmenne. És úgy is éreztem, hogy hátba támadtak. Mert I mondhatta volna, hogy ad pár napot, döntsek. De semmi ilyen nem történt. Ellenben hivatkozik mindenre, hogy mert neki odaföntről ezt mondták, hogy ezt kell tenni. Na neeeee! Ez a felelősség letagadása. Szó, mi szó, T maradt. Bár 1x mindent összecuccolt és elment pár napra. Szerencsére visszajött. Azt kérte szakítsak meg minden kapcsolatot I-vel. És ha jelentkezik, akkor arról szeretne tudni. Megtettem. Bár eleinte lázadtam ellene. Persze csak magamban. 

a várandósságom, a szülés, és kb 2 és fél évig megint nem találkoztunk. (Előtte volt, hogy minden hétvégén a Bükkben voltunk. Tényleg csak baráti viszonyunk volt, amit ráadásul erősen korlátozott a párja.) Amikor jöttek onnan barátok meglátogatni minket, babanézőbe, akkor ő mindig talált kifogást, hogy miért nem jön velük. Végül 2014 karácsonya előtt felhívott és én tudtam, hogy a Pilisben van. Mondania sem kellett. Jelezte, hogy meglátogat. Nem mert egyedül jönni, hozta az egyik közös barátunkat is. Jó volt megölelni. Nem voltak itt sokat. Utána jót bőgtem. 2 hét után felhívott. “Mikor tudnál nagyobb nyugiban beszélni? Volna pár dolog, amit szeretnék mondani. Nem tudom, úgy kikívánkozik belőlem. Nem akarok kavarodást okozni a gondolataidban. Jó volt látni téged. De én a magam részéről szerettem volna csak veled beszélgetni. Most ezt a pár dolgot szerettem volna elmondani, mennem kell. Mikor tudunk nyugodtan beszélni?” 
Én: Nem tudom így előre megmondani.
I: “Jó, akkor majd próbálkozom. Szeretlek!”
Én: Én is. (érdekes volt, hogy nem villanyozódtam fel, hanem inkább kellemesen megnyugtató volt)
Ezután elég sűrűn hívott. Egyik ilyen alkalommal javasolta, hogy legyünk teljesen őszinték. Mondtam, hogy nem igazán tudok most. “Úgy érted nem tudsz most beszélni..” Nem nagyon akarok. De tudod miről beszélek. Nekem amit mondtál az olyan megnyugtató volt. Olyan mély megnyugtató érzés. “Nekem is hasonló volt.”

hogy lassan már 11 évvel ezelőtt találkoztam valakivel. Nevezzük I-nek. Aki elég meghatározó személye lett az életemnek. Épp egy szakításon voltam túl, konkrétan szinte ki kellett tenni a lakásból az exemet, mert valahogy nem értette meg, hogy nem áll szándékomban egy levegőt szívni vele a továbbiakban. Ő egy külön fejezet. Az egy olyan kapcsolat volt, amiből nagyon sokat lehetett tanulni. Majdhogynem minden negatívumot megtapasztaltam benne, amit csak lehet. Ekkor mentem el egy csontkovácshoz, aki ennél a titulusnál kicsit több volt. És még több lett a későbbiekben. Egyszercsak azt vettem észre, hogy tulképp a szeretője lettem. Én, aki anno azt mondta, hogy ilyet soha! Ő épp kilábalóban volt az aktuális kapcsolatából. Nem írom le az akkori történetet, mert felesleges volna. Megpróbálok a lényegre szorítkozni. Persze ezt nem biztos, hogy lehet objektíven. Leszámítva a szeretői státuszt, ettől a kapcsolatból viszont rengeteg jót kaptam. Nagyon szerettem. Állítólag ő is engem, ám egy talán fél év után azt mondta, hogy nagy a korkülönbség (14 év) és másfele van az utunk. Belepusztultam. Az volt a szerencsém, hogy nem hagyott magamra azonnal. Csak fokozatosan. Közben történt egy kellemetlen incidens. Elmentem egy olyan helyre, ahova együtt jártunk a Pilisben. Egy immár közös baráthoz. Csak arról nem tudtam, hogy ő is jön. És nem egyedül. Egy új nő volt mellette, akitől már az exe is óvott. A nő is meglepődött rendesen, de ő legalább tudta már, hogy létezem. Ráadásként I sem így tervezte, nem számolt velem. Szóval voltunk háromszög is, úgy fest. Nekem viszont ez eléggé övön aluli ütés volt, mert nem volt őszinte. Ha elmondta volna, akkor ezt is megértem. Így újra beledöglöttem. Eltelt 1-2 hét, ismét itt volt. Hogy megbeszéljük. Oké. Aztán elköltözött az ország keleti végébe. Egy ideig nem is beszéltünk. Majd valahogy ismét felvettük a szálat, de csak mint barátok, akik “megbíznak” a másikban. Bár ez elég egyoldalú volt. Évekig csak telefonon beszéltünk. Majd valahogy elérte, hogy az új nő szemet hunyt és már T-vel együtt, de mehettünk közös helyre velük. Konkrétan egy erdészházba jártunk a Bükkbe sokadmagunkkal.  Megmaradt bizonyos távolság köztünk, de már nagyjából akkor beszéltünk telefonon, amikor csak akartunk. Na ez sem volt sűrűn, 2 havonta talán. Én nem sokat tudtam az ő életéről, max a közös barátok mondtak pár szót a helyzetéről. Viszont éreztem tisztán és világosan, hogy nem boldog, hogy a NAGY Ő mégse vált be neki.  

ma nem nyugodt. Ő elengedte kirándulni a kiscsoportos lányát. Kedden jelezte is felé az óvónő a dolgot.

Óvónő: “Anyuka, ugye nem felejtette el, kirándulás..”

Ő:  Nem, dehogy! Hogy felejthettem volna el? Esetleg vegyek olyan karperecet neki, amire alkoholos filccel ráírható a nevem, meg a telefonszámom, ha eltűnne.. Veszek nagyon szívesen az egész csoportnak, akár saját költségre is!! Csak el ne hagyják!!!!

Óvónő rosszallóan: “Anyukaaaaaa!”

erkély, város zaja keveredve madárdallal, nyers lecsó, zöld fák, nyugalom..

SZERETEM! 🙂

biztos jó dolog az FB-n, ha nem ismerjük amúgy az embert, ám mégis kíváncsiak vagyunk az általa megosztott tartalmakra. De hogy engem miért követnek 6-an?? És ebből 1 talán afrikai, 1 thai..